Ha egy ember életéről írunk, egy valami biztos: a vége. Minden életrajz végén ezt olvashatjuk: meghalt. Az, hogy könyvünket nem kellett befejezni az előző fejezettel, már önmagában is csodálatos örömhír. Jézusnál nem kell befejezni ott, hogy meghalt. A Szentírás döbbenetes dologról tudósít. Jézus valóságosan, testben feltámadt. Az, aki halott volt, újra él. És mert ez az egyik legnehezebben hihető állítás Jézusról, Isten különösen gondoskodott arról, hogy megbízhatóan „dokumentálja”.

Jézus feltámadása Isten pecsétje mindazon, amit Jézus mondott és tett. Ez mutatja számunkra azt is, hogy Isten elfogadta Jézus áldozatát, hogy Jézus halála nem mártírhalál volt csupán, hanem váltsághalál, s ez a váltság Isten előtt érvényes. Ezért volt mindig is a keresztyén igehirdetés egyik központi üzenete Jézus Krisztus feltámadása. Sorozatunk zárófejezeteként egy ilyen igehirdetést szeretnénk megosztani olvasóinkkal. Mi történt húsvétkor, mit tett Isten húsvétkor? Mindennek mi a jelentősége életünkre nézve? Hogy az igehirdetés jellegét megőrizzük, az elején és a végén elhangzott imádságot is leírtuk ide.

A feltámadás jelentősége

Bibliaolvasás: Lk 23,55-24,12

55 … az asszonyok, akik együtt jöttek vele Galileából, és megnézték a sírboltot, meg azt is, hogyan helyezték el Jézus testét. 56 Aztán visszatértek, illatszereket és drága keneteket készítettek. Szombaton azonban pihentek a parancsolat szerint.

1 A hét első napján pedig kora hajnalban elmentek a sírhoz, és magukkal vitték az elkészített illatszereket. 2 A követ a sírbolt elől elhengerítve találták, 3 és amikor bementek, nem találták az Úr Jézus testét. 4 Amikor emiatt tanácstalanul álltak, két férfi lépett melléjük fénylő ruhában. 5 Majd amikor megrémülve a földre szegezték tekintetüket, azok így szóltak hozzájuk: „Mit keresitek a holtak között az élőt? 6 Nincs itt, hanem feltámadt. Emlékezzetek vissza, hogyan beszélt nektek, amikor még Galileában volt: 7 az Emberfiának bűnös emberek kezébe kell adatnia, és megfeszíttetnie, és a harmadik napon feltámadnia.” 8 Ekkor visszaemlékeztek az Ő szavaira, 9 és visszatérve a sírtól, hírül adták mindezt a tizenegynek és a többieknek. 10 A magdalai Mária, Johanna, valamint a Jakab anyja, Mária és más, velük lévő asszonyok elmondták mindezt az apostoloknak, 11 de ők üres fecsegésnek tartották ezt a beszédet, és nem hittek nekik. 12 Péter azonban felkelt, elfutott a sírhoz, és amikor behajolt, csak a lepedőket látta ott. Erre elment, és csodálkozott magában a történteken.

Alapige: Kol 2,12-13.

A keresztségben vele együtt eltemettek benneteket, és vele együtt fel is támadtatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztotta Őt a halottak közül. És titeket is, akik halottak voltatok vétkeitekben és bűnös valótokban, ővele együtt életre keltett, megbocsátva nekünk minden bűnünket.

Imádkozzunk:

Dicsőítünk Téged, feltámadt Krisztusunk, hogy beteljesednek ígéreteid. Köszönjük, hogy jó előre megmondtad a tieidnek, hogy a harmadik napon feltámadsz. Megvalljuk bűnbánattal, hogy mi ugyanolyan kételkedők, hitetlenek vagyunk, mint ők voltak. Bocsásd meg, Urunk, ha a Rólad szóló sok igaz beszéd a mi számunkra is üres fecsegésnek tűnt már sokszor! Bocsásd meg, ha a Te isteni munkádat a magunk értelme elé állítjuk és még mindig okoskodunk, hogy mi az, ami elképzelhető, és mi az, ami nem, s mi akarjuk eldönteni, hogy mi történt meg valójában és mi nem!

Szeretnénk most megalázni magunkat Előtted és úgy fogadni a Te Igédet, mint a kisgyermekek. A Te Szentlelked világosítsa meg az értelmünket, szabadíts meg minket minden fenntartástól, görcsös félelemtől, belénk idegződött bizalmatlanságtól! Téged nem akarunk bántani azzal, hogy kétségbe vonjuk igazmondásodat és bizalmatlanul fogadjuk, amit kínálsz.

Köszönjük, Jézusunk, hogy Te végső soron mindig Önmagadat kínálod nekünk, hiszen Te magad vagy a feltámadás és az élet.

Könyörülj rajtunk, hadd legyen a mienk ez a gazdag élet, amit Te jelentesz! Tedd ezt most nagyon világossá számunkra, de segíts, hogy ne csak az értelmünkkel értsük jobban a húsvét titkát, hanem merjük azt bátran hinni és kezdjünk el annak az erejéből élni. A Te erőddel élni.

Így szólj most hozzánk Te magad, minket pedig segíts, hogy ma, ha a Te szavadat halljuk, meg ne keményítsük a szívünket, hanem legyen az nekünk gyógyító, sőt újjáteremtő erővé.

Ámen.

Igehirdetés:

A húsvéti istentiszteleten általában Jézus Krisztus feltámadása történetének egy részletét szoktuk kibontani és a benne levő üzenetekre figyelni. Ma azonban ne csupán egy részletet elemezzünk, hanem vizsgáljuk meg azt, hogy mit tanít a Szentírás általában a feltámadásról, közelebbről: Jézus Krisztus feltámadásának a tényéről és annak a jelentőségéről! Tegyük ezt úgy, hogy ahogy a Szentírás is elénk adja: megvizsgáljuk ezt a múlt, a jelen és a jövő szempontjából.

1. Mit jelent ez a múlt szempontjából?

Azt, amit a Biblia Krisztus feltámadásáról leír. Mit tudunk meg belőle? Jézus Krisztus nagypéntek délutánján valósággal meghalt. Erről a római halottkém a pontos előírásoknak megfelelően meg is győződött, és mielőtt levették Jézus holttestét a keresztről, dárdával a szívburkot átszúrta. Ezek után nem maradhat életben senki.
Arimátiai József Jézus holttestét kegyelettel eltemette a maga új sírboltjába. A Jézust tisztelő asszonyok be akarták balzsamozni az Ő holttestét, erre azonban pénteken már nem volt idő, hiszen pénteken este 6-kor kezdődött a szombat, a nyugalom napja, ami a páskaünnep első napja is volt abban az évben. Ezért megvárták a szombat elmúlását, és vasárnap hajnalban indultak ki, hogy ezt a kegyeletes cselekményt elvégezzék. Akkor azonban már nem találták Jézus holttestét a sírban.
Találtak viszont két angyalt ott – ilyenekkel korábban még nem találkoztak –, akik közölték velük, hogy ne a halottak között keressék az élőt: Jézus feltámadott, pontosan úgy, ahogy ezt előre világosan meg is mondta az övéinek. Csak mivel akkor sem hitték, elfelejtették és nem tartotta számon senki.
Az asszonyok viszik a nagy örömhírt a tanítványoknak, s olvastuk az igében, hogy a tanítványok üres fecsegésnek tekintik a világ legigazabb információját, melyet Jézus feltámadásáról mondtak. Jézus azonban még aznap meglátogatta az övéit, és az ezt követő 40 nap alatt sokszor találkozott tanítványaival és sokakkal azok közül, akik Őbenne hittek.
Az evangéliumok minderről részletesen tudósítanak, Pál apostol pedig az egyik legkorábbi levelében, a korintusiakhoz írott első levélben, a feltámadásról szóló nagy fejezetben, a 15. részben név szerint felsorol sok olyan szemtanút, akik akkor még éltek, akik Jézussal találkoztak nagypéntek és húsvét után. Néhány mondatot hadd olvassak ebből: „én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam; hogy tudniillik Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint. Eltemették, és – ugyancsak az Írások szerint – feltámadt a harmadik napon, és megjelent először Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. Azután megjelent több mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben mindmáig élnek, néhányan azonban már elhunytak. Azután megjelent Jakabnak, majd minden apostolnak. Utoljára pedig, mint egy torzszülöttnek, megjelent nekem is. Mert én a legkisebb vagyok az apostolok között.” (Az asszonyokat azért nem említi, akiknek mindenekelőtt megjelent, mert asszony nem tanúskodhatott abban az időben bíróság előtt.)
Különös dolog, hogy amikor ilyen sokan tanúsítanak egy tényt, amelynek szemtanúi voltak, abban mégis – attól kezdve a mai napig – milyen sokan kételkednek! Bizonyos, hogy ahhoz mindenképpen hit kell, hogy valaki higgye Krisztus feltámadásának a tényét, és aztán tapasztalja mindazt, ami ebből következik. Az is bizonyos, hogy mint az első húsvétkor, a mai napig is azok győződnek meg Krisztus feltámadásáról, akik valami módon találkoznak a feltámadott Krisztussal. De azért nem árt nekünk megjegyeznünk, hogy Jézus Krisztus feltámadásának a ténye semmivel sem gyengébben dokumentált esemény, mint akár Hannibál viselt dolgai vagy az ókor más, jeles történése.
Jézus feltámadása volt az első igazi feltámadás az emberiség történetében. Tudniillik Ő nem úgy támadt fel húsvétkor, mint ahogyan Lázárt feltámasztotta. Mert Lázár ugyanazzal a testtel jött ki a sírból, mint amelyikkel eltemették. És erre az életre támadt vissza és utána megint meghalt egyszer. Jézussal azonban nem ez történt. Ő nem visszalépett a halálból ebbe az életbe, hanem átlépte a halál vonalát, és nem azzal a testtel jelent meg az övéi előtt, amelyikkel Őt keresztre feszítették és eltemették, hanem az Ő dicsőséges testében jelentkezett, amellyel akadály nélkül áthatolt bezárt ajtókon és amelyet első látásra senki sem ismert fel, még az Ő legrégebbi barátai sem, viszont a találkozás során mindenki megbizonyosodott közülük arról, hogy valóban vele: a Názáreti Jézussal találkoznak.
Mi volt a jelentősége Jézus feltámadásának?
A Biblia szerint az, hogy Isten ezzel igazolta, hogy csakugyan Ő az Ő egyszülött szeretett Fia, teljhatalmú küldöttje, felkentje, valóban ő a Messiás. Jézus feltámasztásával hitelesítette a mindenható Isten mindazt, amit Jézus mondott és tett, és ezzel fogadta el és pecsételte meg véglegesen azt is, hogy Jézus golgotai keresztáldozatát helyettünk és érettünk bemutatott engesztelő áldozatnak tekintette. Ezért ujjong Pál apostol azon, hogy Jézus meghalt a mi bűneinkért és feltámasztatott a mi megigazulásunkért (Róma 4,25).
Úgy gondolom, nagyon igaza van annak, aki a feltámadásról elmélkedve megjegyezte: nem az az igazán nagy csoda, hogy Jézus húsvétkor feltámadt, az magától értetődik, hogy az Isten hatalmasabb, mint a halál. Az az igazán nagy csoda, hogy meghalt nagypénteken, hogy annyira megalázta magát, annyira vállalta a közösséget velünk, olyan valóságosan magára vette mindannyiunk bűneit és annak ítéletét, hogy ebbe emberi természetére nézve belehalt. Ez az igazán nagy csoda. Az, hogy feltámadott, annak, aki Őt egy kicsit is ismeri, egészen magától értetődő és természetes.

2. Mit jelent a jelenre nézve Jézus feltámadásának a ténye?

Mindenképpen azt, hogy nem csupán a múlt jeles eseményéről emlékezünk, amikor az Ő feltámadását emlegetjük, hiszen az, ami akkor történt, mindmáig kihat. Kétféleképpen is: ha Jézus feltámadott, akkor Ő él. Ennek a következményeit kevesen gondolják végig. Akkor Jézust nekünk nem a történelem elhunyt nagyjai között kell keresnünk, aki a gondolatai meg a példája révén máig is hat. Nem csak azok révén hat. Hanem Ő cselekvően jelen van ebben a világban. A hívők életében is. Az, hogy Jézus feltámadott és él, azt jelenti, hogy ma is lehet vele beszélni. Én ma is beszéltem Vele. Ez azt jelenti, hogy lehet tőle kérni: tanácsot, segítséget, bocsánatot, feloldozást, útmutatást. De Jézus feltámadása a hívő ember egész etikájának, felelősségének a forrása is, mert tudom, hogy az Ő szeme láttára zajlik az életem. Neki vagyok felelős mindenért, amit kimondtam vagy elhallgattam, megtettem vagy elmulasztottam. Egyszer majd számot kell adnunk Neki mindenről. Mert egyszer megjelenik dicsőségben, és mindenki meg fogja Őt látni. De mi nem rettegve gondolunk erre a napra, hiszen a világ ítélő bírájáról a hívő ember tudja, hogy a mi legjobb barátunk, Aki előzőleg az életét adta érettünk.
Jézus Krisztus él és uralkodik. Irányítja a történelmet és kezében tartja a mi életünket is. Sok hívő ember elmondta már, hogy az életének sziklaszilárd alapjává lett, hogy Jézus él, és hogy ő mint hívő az élő Krisztussal közösségben élheti a maga életét. Ezért nem maradt végzetesen magára soha és sehol. Egy börtöncellában sem, szemben a bizonytalansággal; egy műtőasztalon leszíjazva sem; bűneitől vádoltatva sem; egy aggasztó diagnózist betűzgetve sem; egy ravatal mellett könnyezve sem. Az, hogy Jézus feltámadott és él, minden hívő ember életének a rendíthetetlen alapja. És amikor a legnagyobb viharok tombolnak egy ember életében, akkor jelent igazán nagy tartást, sőt megtartatást.
De nemcsak ezt jelenti a jelenben, hogy Krisztus feltámadott és él, hanem azt is, amiről alapigénk beszél: Ő a benne hívőkben egészen újfajta életet bontakoztat ki. Hogy is olvastuk a Kolosséi levélben? „A keresztségben vele együtt eltemettek benneteket, és vele együtt fel is támadtatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztotta őt a halottak közül. És titeket is, akik halottak voltatok vétkeitekben és bűnös valótokban, Ővele együtt életre keltett, megbocsátva nekünk minden bűnünket.” (Kol 2,12-13.)
Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy minden ember önmagában – vagyis Jézus nélkül – lelkileg halott. Aki Krisztusban hisz, vagyis aki Őt mint Megváltóját és Urát behívja az életébe, abban Krisztus élete kezd kibontakozni, növekedni, és Isten minősítése szerint ettől kezdve él egy ember. A feladat az, hogy Krisztus bennünk lakozó élete egyre erősebb legyen. Ezen az életen nincs hatalma a biológiai halálnak. Ezt jelenti Jézusnak az a mondata, amivel Betániában azt a két gyászoló asszonyt vigasztalta: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él az. S mindaz, aki él, és hisz énbennem, soha meg nem hal.” (Jn 11,25-26) Ezen az életen nincs hatalma az elmúlásnak. Jézus maga a feltámadás és az élet, és akiben Jézus Krisztus él a hit által, az él: de annak olyan élete van, ami már a teljes élet, bibliai szóval: az örök élet elnevezést érdemli meg, amit nem zavar meg az, hogy egyszer majd utolsót dobban a szívünk. Egyébként ezt nevezi Jézus újjászületésnek, vagy felülről való nemzettetésnek is, amikor Krisztus élete elkezdődik egy bűnös emberben. „Titeket is, akik halottak voltatok vétkeitek és bűnös valótok miatt, Jézussal együtt életre keltett, megbocsátván nekünk minden bűnünket.”
Az Istentől elszakadt, tehát az élettől elszakadt, és így lelkileg halottá vált ember azáltal elevenedik meg, támad új életre, kezd el igazán élni, hogy Jézus Krisztust befogadja az életébe. Hogy Krisztustól a bűnei bocsánatát elfogadja és az életét Neki alárendeli. Attól kezdve érvényes az, amit Pál apostol így mond: „élek többé, de nem én, hanem él bennem a Krisztus.” (Gal 2,20) Ez az örök élet. Ez az, ami itt elkezdődik a hívő számára, és a halál után kiteljesedik és véglegessé válik.
Egy pillanatra álljunk itt meg, és tartsunk önvizsgálatot: elmondható-e rólunk, hogy a szó ilyen értelmében: élünk? Csak az atyáinktól örökölt biológiai létünk van csupán, vagy ez a nagy kezdőbetűvel írható Élet, vagyis maga Krisztus már a mienk, él is bennünk és ennek megvannak az életjelei?
Isten talán ezt a mai napot adta arra, hogy elkezdhesse Krisztus bennünk az Ő életét. A Biblia azt mondja, hogy a mennyek országába csak azok mehetnek be, akikben megvan Krisztusnak ez az élete. Mert oda végül is csak Krisztus mehet be, s azok, akikben Ő él. Őérette mehet be oda mindenki, mert test és vér nem örökölheti az Isten országát. Jó lenne, ha ma ezt egészen világosan megmutathatná nekünk Isten, és mi világos választ tudnánk erre a kérdésre adni, és a következő lépést is megtennénk, ami ebből következik! És itt már át is csúsztunk a harmadik fejezetbe, tudniillik oda, hogy

3. Jézus Krisztus feltámadása meghatározza a jövendőt, a jövendőnket is. Miért?

Azért, mert Ő nem egyetlenként támadt fel a halálból – így, hogy nem visszalépett, hanem átlépett a halál vonalán –, hanem elsőként. Isteni erejével rést ütött a halál számunkra áthatolhatatlan falán, és ezen a résen a benne hívők mind követhetik Őt. Ő nekünk nyitotta meg ezt a rést, nem neki volt arra szüksége. Az egyedül halhatatlan Istennek – ahogy a Szentírás mondja – nincs szüksége erre. Ő miattunk szállt le egészen a poklokig és nekünk ütött kaput a halál falán. Mint ahogy Kolumbusz, amikor kikötött az új kontinens partjain, nem magának hódította azt meg, az egész emberiség előtt nyitotta meg az utat. És ha egy bányaomlás után egyetlen bányász megtalálja a felszínre vezető járatot, mindannyian megmenekülhetnek azon. Jézus is nekünk végezte el azt a munkát, amit röviden így szoktunk említeni: az Ő feltámadása. Az Ő feltámadása a mi feltámadásunk záloga is. Mi ezzel a reménységgel látunk túl a halálnak az egyébként szomorú és nehéz tényén.
A hívő ember nem a világ végét várja, hanem a visszatérő Krisztust, aki megjelenik hatalommal és dicsőséggel, és Aki megígérte, hogy mindazokat, akik Őbenne hisznek, akikben az Ő élete már itt elkezd kibontakozni, a maga dicsőségében részesíti, dicsőséges testtel ajándékozza meg, és a Vele való közösségben élhetnek. Hasonlókká leszünk Őhozzá, meglátjuk Őt színről színre.
És itt megint nagyon fontos – különösen ma, amikor sok, mindjárt említendő tévelygés reneszánszát éli –, hogy világosan lássuk: az Újszövetség nem a lélek halhatatlanságáról ír, hanem a halottak feltámadásáról. És ez egészen más. A lélek halhatatlansága gondolatát hagyjuk meg a görög filozófiai idealizmusnak. Onnan ivódott be a keresztyén köztudatba. Sehol sem beszél a Biblia egyfajta újra testesülésről, reinkarnációról sem. De arról sem, hogy az ember lelke egyszer csak beleolvad a nagy semmibe, vagy egyesül a kozmosszal. Ezek mind a Bibliától teljesen idegen, annak a gondolatvilágával sok tekintetben ellentétes emberi elképzelések.
A Biblia azt mondja, hogy a történelem végén Isten egészen helyreállítja az embert. Testestől, lelkestől. De már most is Isten igenli az ember testét. A Biblia szerint a test nem a lélek börtöne. Ez megint görög gondolat. A lélek ideiglenes tartózkodási helye. És az ember teste válhat az Isten Szentlelkének a templomává. Nem azt olvassuk a Bibliában, hogy a ti lelketek a Szentlélek temploma. A testetek az Isten bennetek lakozó Lelkének a temploma. Már akiben Isten Lelke lakozik, az újjászületés által. És Isten testestől, lelkestől állít helyre minket.
A húsvéti történetben több olyan részlettel találkozunk, ami szintén megerősít ebben. Ez azt jelenti, hogy Isten újra alkalmassá teszi az egész embert arra, hogy Őt dicsőítse és Neki szolgáljon. És mindez nem mellékes vagy esetleges mozzanata a megváltásnak, hanem annak egyik fontos célja. Mert ahogyan a bűn következménye a halál, a bűnbocsánat és megigazíttatás velejárója az élet. Mégpedig ez az élet, a halálon is diadalmas élet: Jézus élete. Erről írta az idős János apostol a gyülekezeteknek: „örök életet adott nekünk az Isten, és ez az élet az Ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet. Akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban.” (1Ján 5,11-12).
Tehát nem mindenkire érvényes a Biblia szerint, hogy boldogok a halottak. Nem a halottak boldogok, hanem a mondat így folytatódik: „akik az Úrban haltak meg.” (Jel 14,13) Akikben ott élt az Élet, az Isten Fia. Akiknek örök életük volt, azoknak a halál nyereség. Pál apostol is így kezdi a bizonyságtételét: „Mivel nékem az élet Krisztus, a meghalás nyereség.” (Fil 1,21) Ezért néha kívánkozom is már elköltözni a sok nehézség közül, és a Krisztussal lenni, mert az sokkal jobb, de azért mégsem vetek véget az életemnek, hanem itt maradok, mert nektek az a jobb. Aztán majd az Isten eldönti, hogy mikor hív haza. De hazamenetel a hívőnek a meghalás. Ahogyan egyik szép húsvéti énekünk mondja: „Megyek már én örömmel Sion Királyához.” Ezt jelenti a hívőnek meghalni. De ha kell, marad itt örömmel a nehézségei között is, mert tudja, hogy a küldetése szolgálat.
Kicsit felszínesen és nagyon lerövidítve ezt tanítja a Szentírás Jézus feltámadásának a jelentőségéről. Ennek a múltbeli jelentősége az, hogy megtörtént. Hisszük-e mi ezt igazán? Olyan különös az, hogy sok hívő embernek ezzel van a legtöbb baja. Kérem, hiszem én ezt, meg azt, de hogy Jézus feltámadott … azt nem tudom elképzelni. Attól függ, hogy valami igaz-e, hogy el tudjuk képzelni? Hisszük-e mi azt, hogy az Írások szerint Ő feltámadott, Isten ezzel igazolta Őt és hitelesített mindent, amit mondott és tett?
És a jelenünkben ott van-e Ő? Együtt élünk-e az élő Krisztussal? Így telnek-e a napjaink? Így fogadjuk-e a megaláztatásokat? Így tervezünk-e? És az Ő jelenléte ad-e nekünk biztonságot és tesz-e minket felelős emberekké?
És vajon hogy nézünk előre? Meddig látunk? Csak elválásig, búcsúig, koporsókig, sírhantokig, vagy pedig Pállal együtt el tudjuk mondani: „halál, hol a te fullánkod? Pokol, hol a te diadalmad?” (1Kor 15,55). Aki Jézus feltámadásának a jövőt meghatározó erejében is hisz, az tudja, hogy a halál valóban olyan, mint egy fullánkja vesztett méhecske. Még egy kicsit él, még egy kicsit döngicsél, még rám szállhat, meg is ijeszthet, de én már tudom, hogy nincs fullánkja, benne maradt az előző áldozatban, akire előttem rászállt és kiszakadt. A halál fullánkja benne maradt az érettünk meghalt Krisztusban. Ő belehalt ebbe a döfésbe. De ott szerezte a világtörténelem legnagyobb győzelmét. A halált is ott győzte le. És mi már túllátunk a halálon.
Hogy lehet eljutni erre a bizonyosságra? Erre a hitre? Olyan jó, hogy a húsvéti történetbe belekerült az is, hogy senki sem hitte el, amikor először hallotta. Az asszonyok újságolják a tanítványoknak: nem hiszik. A tíz tanítvány újságolja Tamásnak, mert ő nem volt ott közöttük akkor, nem hiszi. Tíz felnőtt férfi kollegának azt mondja: nem hiszem, csak ha látom és az ujjamat beledughatom a sebébe. Egy hét múlva eljön Jézus és azt mondja: gyere, Tamás, és ne légy hitetlen, hanem hívő. Most, hogy láttál, már hiszel? Azok a boldogok, akik nem látnak és úgy hisznek (Ján 20,29).
Hogy jutottak az első húsvét hitetlenjei hitre? Úgy, hogy újra és újra hallották a Krisztus feltámadásáról szóló örömhírt, az evangéliumot. Senki sem lesz hitetlenből hívő, és senkinek sem erősödik, izmosodik a hite, csak ha hallgatja a Krisztusról szóló beszédet. Ennek nincs más módja a Biblia szerint. – És hol kereste Tamás? Ott volt a hívők között! Ő maga még kételkedett, hitetlenkedett, fenntartásai voltak, de mégis ott volt a hívő barátai között. A hívők között van jelen Krisztus, és ott győz meg minket arról, hogy mi az igazság. – És amennyit már hiszünk, azt nagyon fontos továbbadni, másoknak is elmondani. Mert amikor vallást teszek Krisztusról, amit mondok, engem is megerősít. Ez is bizonyítja, hogy az evangéliumot nem emberek találják ki, hanem Istentől kapott igazságként adják tovább és annak is evangélium, aki hirdeti, s annak a hitét is erősíti általa maga Isten.

Engedjük, hogy Isten oszlassa a bizonytalanságunkat, s hitetlenség helyére meggyőződést, bizonyosságot, üdvösséget adó hitet ajándékozzon nekünk!

Imádkozzunk!

Urunk, Jézus Krisztus, szeretnénk Veled járni ebben a földi életben, szeretnénk a Te közeledben átélni majd utolsó óránkat, és Hozzád menni haza, ahol ígéreted szerint helyet készítettél a mi mennyei Atyánk házában, és Veled tölteni el az örökkévalóságot is.
Megvalljuk bűnbánattal, hogy szinte minden ponton kételyek támadnak bennünk. Könyörülj rajtunk és Szentlelkeddel győzz meg minket arról: mi valóban az igazság? És adj nekünk bátorságot ráállni a Te igaz igédre, kijelentésedre!
Magasztalunk azért, hogy feltámadtál és legyőzted a halált. Áldunk Téged azért, mert kész vagy velünk lenni minden napon a világ végezetéig. Ó Urunk, tudjuk, hogy minden óra eltékozolt és elrontott idő, amit nélküled töltünk. Könyörülj meg rajtunk, hadd legyen ez valóság mindnyájunk életében, akik most itt vagyunk, hogy mi is Veled vagyunk minden napon, egész életünkben, és a Te jelenlétedben éljük át mindazt, amivel találkoznunk kell.
Hadd legyen így Veled együtt könnyebb minden teher. A Te jelenléted őrizzen meg minket a kétségbeeséstől, csüggedéstől, szorongásoktól, aggódásoktól, elbizakodottságtól és elkeseredéstől. Segíts minket, hogy túllássunk az időn, az elmúláson és úgy tudjunk gyászolni, úgy tudjunk a magunk Hozzád menetelére gondolni, mint akik túllátnak a halálon, mint akik tudjuk, hogy nincs fullánkja. Te legyőzted azt. Életet készítettél nekünk és egyre teljesebb élettel ajándékozol meg.
Kérünk, hogy végezd el ezt a Te munkádat mindannyiunk életében!
Így hozzuk most eléd gondjainkat, terheinket, megoldatlanságainkat. Így kiáltunk Hozzád, az élő és uralkodó Istenhez: irgalomért. Könyörgünk ennek a világnak a jövőjéért, azon belül is a népünkért, ennek vezetőiért, egyházunkért, az evangélium szolgáiért, és kérünk, formálj minket is azokká. Ne rekedjen meg nálunk a jó hír. Hadd tudjunk húsvéti örömmel húsvéti evangéliumot mondani az ünnepek elmúltával is. És bármilyen nehéz körülmények között is őrizd meg a szívünkben ezt a Benned megtalált örömöt. És segíts most folytatni az imádkozást! Ámen.

Eddig az igehirdetés. Hogy a húsvéti történés a maga egészében álljon előttünk, befejezésül olvassa el a Szentírásból a megkezdett történet folytatását: Hogyan találkoztak a feltámadottal a tanítványok?

Bibliaolvasás: Lk 24,13-49

Valóban feltámadt…(?)

Az igehirdetés már sok gondolatot érintett a feltámadásról szóló híradás megbízhatóságáról. Mégis álljon itt erről egy összefoglaló írás.

Jézus állítását önmagáról, hogy Ő Isten Fia, a világ Megváltója, valaki vagy elfogadja, vagy nem. Hogy hogyan gondolkozunk az Ő személyéről, abban nagy szerepe lehet annak, ahogy a feltámadásáról szóló híradást értékeljük. Lehet-e egyáltalán történelmi tényként kezelni, vagy pusztán néhány buzgó tanítvány hallucinációjáról van szó? Ha kimondható, hogy a názáreti Jézus valóban feltámadt, egyedülálló személyiségéhez nem férhet kétség, s kénytelenek leszünk újragondolni a róla alkotott véleményünket.
Ha kezünkbe vesszük a Bibliát és elolvassuk az ide vonatkozó fejezeteket (Mt 28., Mk 16., Lk 24., Jn 20., 1Kor 15.) azonnal kitűnik, hogy a Biblia úgy szól a feltámadásról, mint történelmi tényről. Tekintsük át röviden a leggyakrabban hallható ellenvetéseket, illetve azokat a mozzanatokat, amelyek a feltámadás mellett szólnak! A felsorolás nem teljes, lehet tovább szaporítani az érveket és ellenérveket egyaránt. (Jónéhány gondolatot maga a fejezet is érintett.)
Az első tény, amellyel azonnal szembe találjuk magunkat, hogy a sír üres volt, ezt mind a négy evangélium egybehangzóan állítja. Jézus temetését követően kb. 36 órával nem volt a sírban a teste, s néhány nap múlva a tanítványok hirdetni kezdték, hogy Jézus feltámadt a halálból. Természetesen gondolhatunk arra, hogy a tanítványok megpróbálták félrevezetni hallgatóikat, de ez alig hihető, hiszen mindenki meggyőződhetett volna arról, hogy Jézus teste a sírban van, ahova Arimátiai József és Nikodémus péntek délután eltemette. A sír azonban üres volt. Továbbá érdemes megemlíteni azt a máig élő és sokak által gyakorolt szokást, hogy egy-egy híres személy sírját nagy tiszteletben részesítik, olykor még istentiszteleti helyként is használják. Ilyen például Dávid király feltételezett sírja is Jeruzsálemben, melyet mind a mai napig sok zsidó ember keres fel. Jézus sírjával kapcsolatban azonban semmi ilyenről nincs szó. Jézus teste hiányzott a sírból. A kérdés tehát nem az, hogy üres volt-e a sír, hanem hogy hogyan lett azzá. Erre nézzünk meg most néhány lehetséges választ:
Az első lehetőség talán az, ami mindannyiunknak eszébe jut, hátha valakik – pl. a tanítványok – ellopták Jézus testét. Minden bizonnyal ez a legrégibb magyarázat, már Máté evangélista is megemlíti (Mt 28, 13-15). Gondoljuk végig, hogy vajon elképzelhető-e, hogy a felfegyverzett őrök, akiket éppen azért állítottak oda, hogy megakadályozzák, hogy a tanítványok vagy bárki más ellopja Jézus testét, kötelességük teljesítése közben egytől egyig elaludjanak! De még ha valami módon túljártak volna az őrök eszén a tanítványok, feltételezhetjük-e róluk, hogy mindaz, amiről életük során prédikáltak, amiért oly sok szenvedést vállaltak, színtiszta hazugság, előre megtervezett tudatos félrevezetés lett volna?
Aligha. Amint egyszer valaki találóan megjegyezte: a csalókat és a mártírokat nem egy fából faragták.
Mások azt vetik fel, mi van akkor, ha Jézus nem halt meg, csak elájult? Ennek a feltételezésnek sincs sok alapja. A halál beálltáról többen meggyőződtek (pl. a római halottkém), még egy katona szíven is döfte Jézust és a nyitott sebből víz és vér folyt ki (Jn 19,32-35. – mindez szükséges volt ahhoz, hogy levegyék az elítélt testét a keresztről).
Majd Jézusnak a borzalmas kínzások és a haldoklás biztos tünetei után közel másfél napot kellett volna a hideg sírban töltenie, mindenféle segítség és orvosi kezelés nélkül, s ezek után – feléledve – el kellett volna hengeríteni a hatalmas követ belülről, átverekedni magát az őrségen, elgyalogolni átszögezett, sebes lábakkal egy rejtekhelyre, hogy majd megmutassa magát az embereknek, s olyan hatással legyen rájuk, hogy elhiggyék: Ő legyőzte a halált, feltámadt. Élénk fantáziára vall az ilyen elképzelés.
Egy másik nagyobb gondolatkör, amely alátámasztja a feltámadást, azon állítás, mely szerint sokan látták az Urat, ill. sokaknak megjelent. A feltámadást követő negyven nap során többen találkoztak vele. Pál apostol fel is sorolja jónéhányukat (1Kor 15,5-8) és az Apostolok Cselekedeteiről írt könyvben is azt olvassuk, hogy „szenvedése után sok bizonyítékkal meg is mutatta ezeknek (a tanítványoknak), hogy Ő él” (ApCsel 1,3).
Valamit kezdenünk kell ezekkel a tényekkel, nem hagyhatjuk figyelmen kívül őket. Három lehetőség kínálkozik magyarázatképpen:

1. az egész kitalálás,
2. valamilyen vízióról v. hallucinációról van szó,
3. igazak a beszámolók, Jézus tényleg feltámadt.

Az első magyarázatot már korábban érintettük, most csak két dolgot jegyzünk meg. Az egyik, hogy ha tudatos kitalálásról lenne szó, bizonyára részletesebb, egybehangzóbb beszámolókkal találkoznánk. Például elhallgattak volna olyan részleteket, hogy az apostolok féltek és kételkedtek, és valószínű, hogy nem egy nőt, Mária Magdalénát választották volna az első szemtanúnak sem. Továbbá minden valószínűség szerint részletes drámai leírást nyújtottak volna magáról a feltámadásról (ahogy ezt megteszi a számtalan Biblián kívüli, ún. apokrif irat ).
A másik dolog, amit meg kell jegyeznünk, hogy ilyet nem tud ember kitalálni. Az egész akkora csoda, annyira nem emberi mű. Mint a valóság oly sokszor, ezúttal is messze meghaladja az emberi fantáziát.
A második magyarázattal, a hallucinációkkal kapcsolatban annyit jegyzünk meg, hogy elég valószínűtlennek tűnik, hogy ennyien, egymástól függetlenül a hallucináció áldozatai legyenek. Tudjuk azt is, hogy a hallucináció bekövetkezésének egyik feltétele az erős vágyakozás valami után, amit az illető már régóta vár. Nos, ebben az esetben éppen az ellenkezőjéről olvasunk. A tanítványok szomorúak voltak, s nem is gondoltak a feltámadás lehetőségére, hanem gondosan elvégezték a temetési szertartást, s amikor üresen találták a sírt, megdöbbentek, és megijedve elfutottak.
Bármennyire hihetetlen, tisztán emberi logika alapján is a harmadik lehetőség a legvalószínűbb: a beszámolók igazak.
Vannak az emberi értelem számára nehezen felfogható események, amelyekről nincsenek pontos, s általunk megbízhatónak ítélt információink. Ez a helyzet a feltámadással is.
Ennek a tényét tudomásul vehetjük, de hogy pontosan hogy történt, nem tudjuk. Nem volt ott senki, csak a következményeivel találkoztak a szemtanúk. Az a két lehetőség áll előttünk, hogy vagy hiszünk Isten igéjének és az általa közölt tényeknek, vagy elutasítjuk azokat. A hit és hitetlenség ütközik egymással ebben a kérdésben is. Azonban ne felejtsük azt, ami sok hitetlen embert meggyőzött az eltelt évszázadok során: maga a feltámadott, élő Jézus Krisztus. Aki találkozik vele – mert ma is lehet vele találkozni, ott, ahol az Ő igéjét hirdetik és az Ő nevében jönnek össze –, az megbizonyosodhat arról, hogy Ő valóban él, képes megváltoztatni emberek életét, meggyőződhet az Ő jelenlétéről ebben a világban.

Dióhéjban

„Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, hanem feltámadt.”
Lk 24, 5b-6a

Kérdések

Amennyiben szeretne választ is kapni tőlünk, kérjük, a kérdőív utolsó sorában adja meg e-mail címét!

A fejezetben felvetett kérdések:





    Emlékszik?



    Kérem, bizonyítsa, hogy nem robot. Válassza ki a kulcsot.