II/3.

„Én világosságul jöttem a világra”

Talán mindannyian voltunk már úgy, hogy valahol teljes sötétben kellett tájékozódnunk, mozognunk. Ilyenkor ismerős helyen, még saját lakásunkban sem mozgunk olyan biztonságosan, mint egyébként. Nehéz kikerülni a tárgyakat, s ha úton vagyunk, nagyon könnyen eltévedünk. Ismeretlen, idegen minden, sokaknak félelmetes is. Mennyit jelent ilyen helyzetben akár egy fellobbanó gyufa rövid és gyér világossága is!
A Szentírás és Jézus maga is használja a sötétség-világosság, látás-nemlátás képét átvitt értelemben. Nem idegen ez számunkra sem, hiszen a mindennapokban is használjuk így ezeket a fogalmakat.

Világos, amit elmagyaráztam? – kérdezi a tanár. Nem látom, mit kellene tennem – mondja valaki, aki tanácsot kér tőlünk. Sötét indulatok dolgoznak sokakban körülöttünk, s sötét ügyekbe viszik őket.

Emberek sötétben tapogatóznak. Nem ismerik az élet, az emberi kapcsolatok, a lelki folyamatok legfontosabb öszefüggéseit, nem ismerik fel a dolgokról biztonsággal, hogy melyik az ártalmas és melyik a hasznos. Nem látják át, hogy melyik döntésnek mi lesz a következménye, hogy melyik életút hova vezet. Az előttünk járók tapasztalatai, tudományos kutatások sokszor segítenek abban, hogy világosabban lássunk, de messze vagyunk attól, hogy „minden világos” legyen és bizonyos területek teljes sötétségben maradnak.
Jézus mindig tudta, mit kell tennie, s hogy minek mi lesz a következménye. Tudta, hogy mi lakik az emberekben, átlátta a ravaszul felállított csapdákat. Tisztában volt az élet, a halál legmélyebb kérdéseivel éppúgy, mint Isten, az ördög, és az ember személyével, eredetével, létével. Olyan törvényszerűségeket fogalmazott meg, amelyek – bár néha meglepően hangzanak – kiállták a gyakorlat próbájátPl. Aki magát felmagasztalja, megaláztatik, aki pedig magát megalázza, felmagasztaltatik.. Világos látása, bölcsessége újra csak megerősíti azt a tényt, hogy Jézusban Isten jött közel az emberekhez.

Az eddig elolvasott bibliai történetek, a Hegyi beszéd talán Önnek is segítettek abban, hogy valamit világosabban lásson. Ha van olyasvalami az életében, ami Jézus szavai nyomán vált világossá, örülnénk, ha megosztaná velünk!

Próbálja meg ilyen szempontból is figyelni a következő történetet. A leírt események után Jézus épp a sötétségről és a világosságról tanította a körülötte levőket. Ez is arra utal, hogy a történteknek közük van ehhez a kérdéshez.

¹ Jézus pedig kiment az Olajfák hegyére. ² De korán reggel ismét megjelent a templomban, és az egész nép hozzásereglett; ő pedig leült, és tanította őket. ³ Ekkor odavezettek az írástudók és a farizeusok egy asszonyt, akit házasságtörésen értek, középre állították, ⁴ és így szóltak Jézushoz: “Mester, ezt az asszonyt házasságtörés közben tetten érték. ⁵ Mózes azt parancsolta nekünk a törvényben, hogy kövezzük meg az ilyeneket. Hát te mit mondasz?” ⁶ Ezt azért mondták, hogy próbára tegyék, és legyen mivel vádolniuk őt. Jézus pedig lehajolt, és ujjával írt a földre. ⁷ Amikor továbbra is faggatták, felegyenesedett, és ezt mondta nekik: “Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ.” ⁸ És lehajolva tovább írt a földre. ⁹ Azok pedig ezt hallva, egymás után kimentek, kezdve a véneken, és egyedül ő meg az asszony maradt ott a középen. ¹⁰ Mikor pedig Jézus felegyenesedett, és senkit sem látott az asszonyon kívül, így szólt hozzá: “Hol vannak a vádlóid? Senki sem ítélt el téged?” ¹¹ Ő így felelt: “Senki, Uram.” Jézus pedig ezt mondta neki: “Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!”

(János evangéliuma 8,1-11)

• Figyelje meg és fogalmazza meg saját magának, hogy:
• Mi volt a farizeusok és írástudók célja a kérdéssel?
• Jézus hozáállása miben más, mint az övék?

Ismét egy ravasz kérdés, egy csapda, amelyet a vallási vezetők állítanak fel Jézusnak. Megdöbbentő és elszomorító, hogy ehhez csupán eszköz egy emberi élet. Ott állnak és várják: vajon mit mond Jézus? Emberileg csak rossz választ adhat. Ez is a cél. Ha elítéli, szembekerül egész addigi tanításával, életvitelével, hisz Ő a bűnösök nagy barátja. Olyan valaki, aki nem azért jött, hogy ítéletével ledorongolja az embert, hanem hogy segítsen rajta – mert szereti. Ha viszont szeretete alapján fölmenti, akkor szembe kerül a mózesi törvénnyelLd.: 3 Móz. 20,10. 5 Móz. 22,22., vagyis Isten igazságával és szentségével.
Jézus egyetlen mondata úgy hat a történetben, mint mikor felkapcsolják a villanyt a sötét szobában. A farizeusok és az írástudók szemében addig úgy tűnt, hogy a tetten ért asszony van az egyik oldalon (bűnös), ők pedig, a tisztességes, igaz, vallásos emberek a másikon. Kényszeríteni akarják Jézust, hogy válasszon: ki mellé áll? Jézus válasza megmutatja a valóságot: ugyanazon az oldalon vannak, bűnösök, valamennyien. Egyedül Ő áll a másik oldalon. Jézus egy szóval sem mondja, hogy az asszony nem bűnös, hogy nem vétkezett a házasságtöréssel. Bűnös, ez világos mindenki előtt. De Jézus egyértelművé teszi az asszony vádlói számára is, hogy ők is bűnösök. Olyan megrázó erejű ez a világosság, hogy a farizeusok sem tudnak vitatkozni vele. Lelkiismeretük vádjai egybecsengenek Jézus szavával. Nem tehetnek mást: elsomfordálnak.

Emberileg úgy tűnik, hogy Jézus csak rossz választ adhat. Az írástudók biztosak benne: most megfogják. Annál nagyobb a meglepetésük! Mintha a „bekerített ellenfél” egyszerre „elrepülne”. Ráadásul ők kerülnek kínos helyzetbe. Nem Jézus ad rossz választ, hanem a kérdésről és a kérdezőkről derül ki, hogy rosszak, gonosz indulatúak. Az is világos a történetből, hogy Jézus talált megoldást Isten igazságának és szeretetének nagy „ellentmondására”Bővebben erről az 5. fejezetben olvashat..

Itt is előjön ugyanaz a kérdés, mint az előző fejezetben: a bűn kérdése. Mi is tulajdonképpen ez, hiszen újra és újra beleütközünk, s bizonyos vagyok benne, hogy sem Jézust, sem a Biblia eseményeit, de még saját magunkat sem érthetjük meg igazán, ha ebben nem látunk világosan. Próbáljuk meg összehasonlítani csak három szempontból Jézus életét az akkori vagy akár a mai emberével! Jézusról azt mondtuk, hogy bűntelen életet élt. Így az összehasonlításból világosan ki kell, hogy derüljön, mi is a bűn tulajdonképpen.

Mi az életcélom? Még a mai, eléggé pénzközpontú világban is felteszik maguknak a kérdést – főleg fiatalok – és valamilyen választ adnak rá. Viszont nagyon kevesek érik el azt a célt, amit fiatalon kitűztek maguk elé. Saját korlátaik, lustaságuk, rossz természetük, hibás döntéseik, ösztöneik, melyeket nem tudnak kezelni eltérítik őket a céltól. A Biblia első lapjaitól kezdve arról beszél, hogy nemcsak az ember tűz ki maga elé célokat, hanem Isten is valamilyen céllal alkotta meg az embert. S ha nagyon sokan a saját céljaikat sem képesek elérni, mennyivel inkább igaz ez arra a célra, amit Isten ad minden ember elé! Jézus halála előtti imádságában, mikor számot ad a mennyei Atyának, ezt mondja: „Én megdicsőítettelek téged a földön azzal, hogy elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem”(Jn 17,4). Olyan ember vallomása ez, aki elérte célját. Dicsekedés nélkül állapítja meg: elvégeztem. A bűn egyik jellemzője az, hogy nem más, mint céltévesztésAz egyik szó, amelyet a görög nyelvű Újszövetség a bűnre használ, eredetileg sportkifejezés. Akkor használták, ha a dobó eltévesztette a célt.. Olyan útra került rá az ember, amelyen lehetetlen célba jutni. Még legtöbbször a saját megálmodott céljához sem juthat el az ember, Isten célját viszont bizonyos, hogy nem érheti el. Pedig minden külső és belső tulajdonságukat úgy alkotta meg Isten, hogy azok azt a célt tölthessék be, amit Ő tűzött ki. Boldog, kiteljesedett életet is csak akkor élhet bárki, ha betölti, amit Isten bíz rá. Ezért vannak oly sokan, akik egy idő után céltalannak, sőt értelmetlennek látják az életüket. Ez az érzés pedig iszonyú. Sokan a halálba menekülnek előle.

Tudom én, mit akarok! Ne szóljon bele senki az életembe! A magam Ura akarok végre lenni! Tipikusan a fiatalkor mondatai ezek, amit a lázadás korának is neveznek. A minden tekintély, szokás, hatalom ellen lázadó érzések kora. De nemcsak a fiatalok sajátja ez, hanem végigkíséri az ember egész életét. Senkitől sem függeni, szabadnak lenni – minden ember lelkében ott van ez a vágy. A Szentírás arról tudósít, hogy az emberiség történelmének hajnalán hasonló indulatok vezettek a legnagyobb katasztrófához. Isten olyan környezetbe helyezte el az embert a teremtett világ uralkodójaként, amelyben mindene megvolt, amire szüksége volt. Egy korlátot szabott: Isten magának tartotta fenn a jó és gonosz tudását, annak eldöntését, hogy mi a jó és mi a rossz. Ezt ábrázolta ki az a bizonyos fa.Ha van teljes Bibliája, olvassa el a történetet Mózes 1. könyvében, a 2-3. részben! Egy napon az első emberpár úgy döntött: saját kezébe veszi az életét, s ő akarja eldönteni, mi jó, mi rossz. Ma ezt úgy mondanák pestiesen: ‘Ne szóljon bele az öreg!’ Ez pedig lázadás. Lázadás Isten hatalma, tekintélye, szava – végső soron Isten személye ellen. S az áhított szabadság helyett rabjává vált az ember saját lázadó indulatainak, s annak, aki minderre rávette – az ördögnekLehet, hogy furcsa ma, a 20. század végén ördögről beszélni. Viszont az egész Szentírás, maga Jézus is beszél egy hatalmas, gonosz személyről, Isten ellenségéről. Nem tudunk róla sokat. Inkább csak kikövetkeztethető a Biblia egyes kijelentéseiből, hogy az ördög vagy más néven Sátán egy teremtmény, aki egykor Isten szolgálatában állott, de fellázadt ellene, ő maga akarván Istenné lenni. Ezért Isten eltaszította magától és örök büntetés a része. A kígyó a gonosz bibliai jelképe. Úgy tűnik a Szentírás tudósításából, hogy a Sátán egy valóságos kígyó testi alakját öltötte magára, s úgy kísértette meg az első emberpárt. Bár hogy pontosan hogy is történt ez, azt nem tudjuk.. Mennyivel más Jézus, aki életprogramját így határozza meg egy helyen: „…mert nem azért szálltam le a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem hogy annak az akaratát, aki elküldött engem” (Jn 6,38)Hasonlóan fogalmaz a Jn 4,34-ben és a Jn 5,30-ban.. Nem kényszerből, hanem önként és örömmel teljesítette az Atya akaratát, aki elküldte Őt, alárendelve magát („szolgai formát vett fel” – Fil 2,7). S hogy a lázadás indulata hova vezet, azt láthatjuk napjainkban, mikor világméretekben lázad mindenki minden rend és hatalom ellen.

A tizenévesnek jogában áll otthagyni szüleit, az állampolgárnak joga van, hogy kábítószert szedjen, megölje saját magát vagy éppen bizonyos keretek között magzatát. Mindenkinek jogában áll azt mondani, gondolni, dicsérni vagy szidni, amit vagy akit akar. Mindenkinek joga van az önrendelkezéshez, szinte mindegy, hogy milyen áron. Jogom van a környezetemet (embert, állatot, növényt, vizet, levegőt) használni, ahogy kedvem tartja, akkor is, ha ettől az tönkremegy. Azt csinálom, amit akarok, jogom van hozzá.

Nincs stabil érték, rend, lebomlanak a társadalmat, a családot, az életet védő korlátok. Az eredmény pedig halál és pusztulás mindenütt. És a szükségszerű következményeken túl a Szentírás azt is világossá teszi, hogy minden lázadás, minden lázadó Isten igazságos büntetését vonja magára.

„Mielőtt üzembe helyezné a készüléket, gondosan olvassa el a használati utasítást!” – olvassuk sokszor már a csomagoláson. S aki gondos, meg is teszi, hiszen nem akarja, hogy amit drága pénzen megvett, az néhány hónapon belül a kukában kössön ki.

Vajon mit tartanánk arról, aki a hajszárítóval igyekezne felfújni a gumimatracot, vagy új autójába ólommentes benzin helyett mosóbenzint töltve „százhússzal” száguldozna az erdei utakon?

Isten nemcsak megfelelő környezetbe helyezte el szeretett teremtményét, az embert, hanem legnagyobb kincséhez, az élethez, használati utasítást is adott. Benne van a Bibliában. „Ja, a Biblia? Hisz az már elavult.” – mondják. Persze, ha az élet elavult, akkor a Biblia is. Ha viszont az emberi élet ma is úgy működik, mint egykor, akkor ma is igaz, amit Isten mondott egykor népének, Izraelnek, miután megismertette velük törvényeit:

„Lásd, eléd adtam ma az életet és a jót, de: a halált és a rosszat is. Ezért parancsolom ma neked, hogy szeresd Istenedet, az URat, járj az ő útjain, tartsd meg parancsolatait, rendelkezéseit és döntéseit, és akkor élni és szaporodni fogsz, mert megáld téged Istened, az ÚR… Tanúul hívom ma ellenetek az eget és a földet, hogy előtökbe adtam az életet és a halált, az áldást és az átkot. Válaszd hát az életet, hogy élhess te és utódaid is.” (5Móz 30,15-16. 19.)

Az idézetből az is látszik, hogy mi a következménye, ha nem vesszük figyelembe a szabályokat: tönkremegy az életünk, pusztulás, halál vár ránk. És a bűn nemcsak arra hat ki, aki vétkezik, hanem a környezetére is. Mi szenvedünk mások bűnei miatt, s vajon hányan szenvednek a mieinktől?!
Jézusról sok mindent lehet mondani, de hogy tönkre ment volna az élete azt annak ellenére sem, hogy fiatalon, erőszakos halállal halt meg. Élete végén bölcsességet, kiegyensúlyozottságot, szeretetet: életet áraszt minden szava és tette. Ép élet, ép ember. Azok élete is épül, gyógyul, akik igazi kapcsolatba kerülnek vele.
Talán Ön is észrevette, hogy a bűnnek mindhárom területen ugyanazt a következményét láttuk: halál. Pontosan úgy, ahogy Isten megmondta: „ha eszel… meghalsz” (1Móz 2,17). Ez elég lesújtó, elkeserítő igazság. Nagy bátorság kell hozzá, hogy ezzel szembenézzen valaki.

Mi köze mindennek a világossághoz és az olvasott bibliai részhez?

A házasságtörésen kapott asszony történetében is világosan látszik, hogyan tette őt tönkre a bűn. Nyilván nem volt sem az élete, sem a házassága boldog. Részletezni sem kell, hogy miért, hogyan, annyi tönkrement házasságot látunk magunk körül. Boldogtalan volt, azért keresett más kapcsolatot. Talán ő is, a társa is ezt mondta: jogunk van egy kis boldogsághoz. A bűn (önzés, szeretetlenség, stb.) következményeit egy másik bűnnel akarja megoldani – házasságtöréssel. Ó, de mai ez a történet! Felszabadultan azonban nem tudnak örülni, hisz tettüket takargatniuk kell. Sötétben bujkálnak. De a sötét úton nemcsak őket nem látják, ők sem látják vagy nem akarják figyelembe venni, hogy mi lesz mindennek a vége. Mi tudjuk a folytatást: rajtakapják, s a mózesi törvény alapján kész az ítélet: halál. Kész, vége. Meg kell halnia, mielőtt valaha is boldog lett volna, s végérvényesen eljátszotta a lehetőséget, hogy célba érjen. Sötétség, kilátástalanság: a sötét út sötét vége. Jézus szava az asszony szemszögéből úgy hat, mint egy fénysugár. Lehet, hogy nincs vége? Lehet, hogy van tovább? Senki nem ítéli el? Jézus nem áll az „igaz” farizeusok mellé, hanem megmenti őt? Bocsánatot kap? Csak így, nem kell semmit teljesítenie?
Emlékszik, mit mondott Jézus az előző fejezetben a bénának? Megbocsáttattak bűneid. Íme a kiút: a bocsánat. Van bocsánat! Elemi erejű üzenete ez ennek a történetnek.
Jézus így hirdeti ki: „meg van bocsátva”. Előre, ingyen, ajándékként. Nincs „ha” vagy „de”.
Mit lehet hát tenni, hogy vétkeink ne pusztítsák el kapcsolatainkat, örömünket, végén egész életünket?
Szabad elhinni, örömmel elfogadni a bocsánatot. Persze van, aki felháborodva utasítja ezt vissza: „Ugyan, kérem! Nekem bűneim? Nem vagyok én gonosztevő!” Az ilyen emberek számára nem örömhír a bocsánat. Mint a farizeusok, akik a házasságtörő asszonyt hozták Jézushoz. Bár Jézus szava felébresztette lelkiismeretüket, inkább kimentek, hogy ne kelljen szembenézniükValaki így fogalmazta ezt meg: ha Jézussal találkozik az ember, akkor vagy önmagával fordul szembe, vagy Jézussal. Történetünkben az asszony (korábbi) önmagával fordult szembe, a farizeusok Jézussal. azzal, amit mondott: ők is bűnösök. Az asszony számára viszont világossá vált, hogy Jézus szereti őt, a bűnöst. S amiről addig úgy érezte: jogom van hozzá, az egyszerre fájni kezdett neki. Két kézzel kap Jézus szerető bocsánata után, urának nevezve Őt. És a halálos ítélet helyett hallja Jézus szavait: „Eredj el és többé ne vétkezzél!”. Igen, így akarja ő is! Nem azért, hogy bocsánatot kapjon, hanem mert bocsánatot nyert.
Jézus szava, magatartása mint erős fényforrás mutat rá a farizeusok bűnösségére, Isten szeretetére, és az asszony számára a megoldásra.

A történeten keresztül Jézus kérdezi meg Önt is: Minderről mi a véleménye? Tudjuk, hogy ez nagyon kényes terület. A szennyesét nem teregeti ki az ember. De kérjük, hogy csendben gondolja végig mindazt, amit eddig olvasott sorozatunkban és őszintén válaszoljon önmagának! Lehet, hogy egész más területen világítottak rá Jézus szavai valamire az életében. Ha Isten segítségét kéri ahhoz, hogy világosabban lássa saját magát, eddigi életét, döntéseit, Ő bizonyosan megteszi ezt!

Engedjük, hogy Jézus a mai világban és saját, személyes életünkben is megvilágítsa ezt a problémát, a bűn problémáját!