Megmondom őszintén, én gyerekkoromban nem tudtam mit kezdeni vele. A karácsony legalább egy rendes ünnep: fenyőillat, készülődés, izgalom, fadíszítés, ajándékcsomagolás, ajándékozás… De a húsvétot soha nem vártam. Először is utáltam locsolkodni. Mondhatnám fennhéjázva, hogy elvi fenntartásaim voltak, hiszen ez egy pogány gyökerekkel rendelkező népszokás, de akkor még nem is tudtam erről, és nem is érdekelt. Az ok sokkal prózaibb. Egyszerűen „betoji” voltam elmenni a lányokhoz meglocsolni őket. A pénz persze jól jött, úgyhogy nagy nehezen minden évben csak legyőztem a gátlásaimat, és elmentem a pénzügyi egyenlegemet javító túrára. A szüleim soha nem traktáltak a „nyuszi tojja a csokitojást” című mesével, úgyhogy ennek az izgalma is kimaradt az életemből. A lakásban terjengő sonkaillat viszont komoly hatást gyakorolt rám. Akkoriban nem ettünk mindennap húst, a sonka pedig ritka különlegességnek számított. Tulajdonképpen a frissen főtt sonka volt számomra az ünnep fénypontja és az egyetlen értelme.
Egyik húsvétvasárnap gyermekistentiszteletre mentem. Nem volt ez számomra annyira természetes, mert édesanyám erősen ellenezte az Isten iránt kezdődő érdeklődésemet, bár annyira azért mégsem ellenezte, hogy meggátolta volna a templomba járásomat.
Akkoriban a gyermekistentisztelet egy órával a felnőtteké előtt kezdődött, és nagyobb ünnepeken előfordult, hogy nem a hitoktató tartotta, hanem a lelkészünk személyesen. Majdnem elkésve érkeztem, a teremben már sokan voltak. Kívülről hallottam, hogy Tamás bácsi, a lelkipásztorunk, odabent valamit már akkor nagyon magyaráz. Amikor beléptem, hirtelen abbahagyta a beszédet, a nyíló ajtó felé fordult, majd köszönés helyett széles, üdvözlő mosollyal, nagy hangon megkérdezte tőlem:
– Zsoltikám, hallottad a hatalmas hírt?
– Végigfuttattam az agyamon, vajon milyen információról maradhattam le, majd segítségkérő pillantásokat vetettem a teremben lévők felé, hátha valaki elárulja, miről van szó.
– Jézus feltámadt a halottak közül! – fedte fel tiszteletes úr a nagy titkot.
Össze voltam zavarodva, és nem értettem, mi ebben a hír – ezt kétezer éve mindenki tudja. Ráadásul hogyan lehet ez a régi, meseszerű történet ma, itt és most ennyire lelkesítő? Biztosan lettek volna akkoriban is olyan hírek, melyek erős izgalmi állapotba hoztak volna: felülhetek egy repülőre, nyertünk egy zsák pénzt, de legalább egy autót (szegény volt a családunk, mint a templom egere), év végéig nem kell már iskolába mennem… De miért kellene örülnöm annak, hogy valakivel kétezer évvel ezelőtt történt valami csodába illő esemény? Meglehetősen csalódott voltam, hogy csak ennyi a nagy öröm oka, mindenesetre elraktároztam magamban a különös eseményt.
Személyesen kapcsolatba kellett kerülnöm Jézus Krisztussal ahhoz, hogy le tudjam hántolni az ünnepre évezredek óta rárakódott népszokásokat, és a csokinyulak, főtt tojások és parfümszag mögött fölfedezhessem a húsvét valódi csodáját. Ahogy húsvét egykor nem jelentett számomra semmit, ma épp ellenkezőleg: mindent jelent! Ma már értem, sőt, átérzem Tamás bácsi majd’ négy évtizeddel ezelőtti lelkesedését. Mennyivel többet nyertem pénznél, repülőnél, véget nem érő tavaszi szünetnél! A világmindenség Ura, Aki minden hatalom birtokosa égen és földön, a világ teremtése előtt elhatározta, hogy mennyei dicsőségét hátrahagyva leszáll az emberi világba, megmutatja az Atya Isten irántunk való szeretetét és elszenvedi helyettem a jogos büntetésemet, hogy nekem, méltatlannak, helyet készítsen a Mennyben!
Sőt, Pál apostol a Rómabeliekhez írott levelének 6. részében valami egészen zavarba ejtőt mond: nemcsak Krisztus halt meg nagypénteken, nem is csak a két lator, hanem az én régi romlott természetem is! Kétezer évvel ezelőtt meghaltak a bűnös vágyaim, romlott testi kívánságaim, hazug ajkam, romlott, hiábavaló, javíthatatlan mivoltom. Két évezrede mindezek meghaltak – nekem, aki testileg a 20. században születtem meg a földre. És nemcsak Krisztus támadt fel húsvét vasárnapján a halálból, hanem én is feltámadtam vele két évezrede – pedig még ötven sem vagyok! Mit jelent ez? Azt, hogy ott a kereszten kétezer éve eldöntött, visszavonhatatlan, szilárd valósággá vált, hogy az Övéinek örök életük és ismét szabadságuk van, hogy ne kelljen az Istentől elszakított élet nyomorúságában vergődniük, hanem lehetőségük legyen minden nap Őt választani, Urukat teljes szívvel szeretni, és egy örökkévalóságon át Vele lenni. Ezért a hírért már valóban lehet lelkesedni!
Húsvét nélkül a karácsony is értelmetlen. Csak akinek Jézus a mindene, és húsvét a legcsodálatosabb ünnepe, azt tudja a karácsonyt is a maga igazi értékén ünnepelni. Szereti Ön a húsvétot? Ha nem, még ma szólítsa meg alázattal a megváltó Jézus Krisztust és kérje el tőle húsvét nagy ajándékát!
Nagy Zsolt / Fót
Kérdésed merült föl valamivel kapcsolatban? Elmondanád a véleményed? Írj nekünk, válaszolunk! Üzenetedet senki nem fogja látni, csak mi!