„Messziről elkerül! Ha találkozunk, kitér előlem! Nem állja a tekintetemet, nem érdeklem!” – így panaszkodunk egy-egy kihűlt emberi kapcsolatunk miatti szomorúságunkban. Mégsem jut eszünkbe elhidegült ismerősünket farkashoz hasonlítani. Pedig tehetnénk. E félelmetes ragadozó kerüli az embert, somfordálása a „semmi közöm hozzád, hagyjuk egymást békén!” üzenetét hordozza.

Falkán belül a farkasok tisztelik a dominanciaharcok során felépült hierarchiát, összetartó családokban élnek. Intelligensek, megjelölik és tartják a határaikat. Igen, a nyers erő is megmutatkozik, főként erejük összemérésénél és a táplálékszerzésnél. Mark Twain megállapítása a farkasokra is érvényes: „Nem a kutya mérete számít a harcban, hanem a harc mérete a kutyában.”

Mi, emberek is a fenti két módon okozunk fájdalmat egymásnak: nyitott és zárt állkapoccsal. Támadó stílussal, szóbeli vagy tettleges erőfitogtatással áldozat-szerepbe kényszerítjük egymást. Az elkerülés, egymás semmibevétele pedig lenullázza az emberi önbecsülést. A pengévé szorított száj semmivel nem megnyugtatóbb, mint a vicsorgás.

Van-e jobb a farkastörvénynél? Van-e, ami méltóbb hozzánk, Isten képmásaihoz? A kívülről kapott törvényeket, a paragrafusok fenyegetését sokszor erőszakként éli meg az ember, néha még akkor is, ha azok helyesek és építőek. Isten törvényét is külső beavatkozásként fogadjuk, nem bensőnkből fakad. Jézus azért jött, hogy saját természetével felülírja ősi konokságunkat, elfojtott vadságunkat. Amíg nem bánjuk, hogy bántunk, addig nem fog tetszeni ez a lehetőség. Ám ha utolér annak a fájdalma, hogy önhibánkból lettünk magányos farkasok, akkor ráemelhetjük eleinte hideg tekintetünket Jézusra. Ha az ő Lelke a szívünkbe írja az ő törvényét, mélyen egyetértünk majd vele. Új élet kezdődhet, új életvitel, életstílus, viselkedés formálódhat. Talán juhoknak fogjuk érezni magunkat a farkasok között (Lukács evangéliuma 10,3), de nem vágyunk vissza régi bőrünkbe.

Törvényeimet elméjükbe adom, és szívükbe írom azokat, és Istenük leszek, ők pedig az én népemmé lesznek. (Zsidókhoz írt levél 8,10)

Olvasóinknak ajánljuk az EMO 2025-ös Visszhang naptárának közmondásos gondolatait, bibliai üzenetét. Az összeállításokat havonta adjuk közre honlapunk Aktuális című rovatában.

 

Kérdésed merült föl valamivel kapcsolatban? Elmondanád a véleményed? Írj nekünk, válaszolunk! Üzenetedet senki nem fogja látni, csak mi!

    Elfogadom az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat.