„Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál…” (Róma 8,28)
2023 januárjában rosszindulatú prosztatadaganatot állapítottak meg nálam. Az életkorom miatt az orvos nem vállalta a műtétet, ezért három havonta hormonkezelést kaptam. Közben ez év márciustól májusig sugárterápiát írtak elő. A veszprémi kórházban kaptam meg a 39 sugár egységet, s ehhez minden munkanap mennem kellett kezelésre. Sok beteggel kerültem így ismeretségbe. Megszólítottam őket, hogy kapcsolat alakuljon ki közöttünk, akár egy bizonyságtételre, akár egy EMO-s traktátus átadására.
A váróhelyiségben egy oszlopon volt egy kis harang és mellette egy vers. Többször láttam, hogy aki az utolsó kezelést kapta meg, az megkongatta a harangot, a várakozó betegek pedig megtapsolták.
Érdekelt a vers, ezért elolvastam:
Kongasd meg a harangot
Jelezze büszkén másoknak
Túl vagyok a kezelésen
Ma kezdődik új életem
Gondoltam, én ezt meg nem kongatom, hiszen ez nem az új élet kezdete, ez csak egy állomás a
gyógyulás útján. A kezelésem vége felé két kedves ajkai asszonnyal ismerkedtem meg, akiknek adhattam traktátust is. Az utolsó sugárterápia után azt mondta az egyik asszony, hogy ő lefényképez, ahogy kongatok. Abban a pillanatban tudtam, hogy az én Uram megváltoztatta korábbi döntésemet. A harangszó után elmondhattam nekik, hogy az új élet csak Jézus Krisztusban adatik, aki életét adta a mi bűnben született életünkért. Ez az új élet számomra 38 éve megadatott, és az övéké is lehet.
➢ Imádkozzunk, hogy Isten gyermekei minden helyzetben bátran hirdessék az evangéliumot!
– Hűséges szolgatársunk írása –
Kérdésed merült föl valamivel kapcsolatban? Elmondanád a véleményed? Írj nekünk, válaszolunk! Üzenetedet senki nem fogja látni, csak mi!