Advent időszakában vagyunk, a karácsonyra való készülődés kellős közepén. Az advent latin eredetű szó, jelentése: eljövetel, teljes alakjában az Úr eljövetele. Vagyis a karácsony lényege, hogy: „Eljött az, akit vártunk, letelt a várakozás ideje, végre megérkezett!” Fontos ez a kis részlet, hogy az advent nem valaminek, hanem valakinek a várásáról szól; nem csak a karácsonyt várjuk, hanem azt a személyt, aki a legelső karácsonyon eljött közénk, emberek közé a mennyből: Jézus Krisztust. Az adventi időszak az ő egykori eljövetelére való emlékezés, de egyben a Vele való találkozásra való várakozás is.
No, de miért is várnánk őt? Miért ünnepelnénk éppen őt? Sokan nem teszik ezt, ünneplik helyette a családot, a szeretetet, a fenyőt vagy valami mást. Miért volna ünnep, hogy Jézus Krisztus eljött a földre? Jézus maga mondja el ezt nekünk Máté evangéliuma 18. részének a 11. versében:
„az Emberfia azért jött, hogy megmentse, ami elveszett.”
„Az Emberfia” Jézus, az emberré lett Isten Fia – aki nem csak úgy véletlenül jött, hanem határozott okkal és céllal, tudniillik azért, „hogy megmentse, ami elveszett.”
Hogy jobban értsük miről is van szó, Jézus elmondott egy kis történetet egy pásztorról, akinek volt 100 juha, de 1 elveszett közülük. Valamiért ez a juh nem figyelt a pásztorra és a nyájra, talán meglátott egy csábító bokrot, vagy valami érdekességet és lemaradt, elcsatangolt. A meglepő a történetben az, hogy mit tett a pásztor, amikor ezt felfedezte?! Merthogy otthagyta a 99-et és utánament ennek az egynek, hogy megkeresse; és amikor megtalálta, nagyon megörült neki és hazavitte a többihez!
Ez a történet Jézusról tanít: Ő a pásztor. Az elkóborló bárány pedig én voltam, de lehet éppúgy bárki más is, aki elszakadt Istentől és az ő nyájától, mert valami más sokkal vonzóbb volt és elcsábította. De még gyakoribb, hogy valaki soha nem is volt a „pásztor és a nyáj” közelében. Teljesen Isten és a belé vetett hit nélkül éli az életét és köszöni, de „jól el van” nélküle is; megvannak a céljai, tudja, hogy mit akar elérni, honnan hová akar eljutni. Sokan vannak olyanok is, akik nem ennyire tudatosak, és az is kérdésessé válik, hogy merre is tartanak, mi az életük célja, s van-e értelme egyáltalán az egésznek? Nem nagyon találják a helyüket és a szerepüket a világban. Csak jönnek-mennek, persze közben teszik a dolgukat, megy a munka, foglalkoznak a gyerekekkel – miközben mégis hiányzik valami; maguk sem tudják mi, csak azt, hogy eddig sehol sem találták meg igazán.
Valahogy így kóborlunk Isten és az ő nyája, a keresztyén közösség nélkül: gazdátlanul, magányosan, bizonytalanul, kissé céltalanul – vagy épp nagyon is tudatosan, dacosan. Mégis azt látjuk, hogy Jézusnak az ilyen kóbor bárányok számítanak! Nem csak a jók – mert ő nem olyan, aki csak a „jókat” jutalmazza meg. Ez a pásztor elmegy és megkeresi az elveszettet – nem várja, hogy majd hazatalál valahogy magától, ha meg nem, úgy kell neki; hanem utánamegy, szólongatja, hívogatja, amíg meg nem találja! És amikor rátalál, nem leszidja, hogy „mit csináltál, hol jártál, nem szégyelled magad?” – hanem a karjaiba veszi, magához szorítja és hazaviszi, mert nagyon szereti! És akkor öröm költözik a pásztor és a bárány szívébe is, mert az elveszett megtaláltatott!
Erről szól a karácsony is, hogy a pásztor, Jézus, utánunk jött, hogy megkeressen és hazavigyen minket az Istentől elszakadt, bűnös állapotunkból – haza maga mellé, a többi egykor kóbor bárány mellé; oda, ahol örök biztonságban lehetünk, ahol új értelmet és új célt kap az életünk, ahol jó lenni, mert a pásztor és a többiek közösségében áldás van és békesség, ahol még a nehezeket is könnyebb elhordozni. Istennek erről a személyes, megkereső és megmentő szeretetéről szól Jézus eljövetele, vagyis a karácsony!
Most vasárnap már a 3. gyertyát gyújtjuk meg a koszorún, ami a hagyomány szerint az örömöt jelképezi – Mária örömét, s az egész emberiség örömét, ami abból fakad, hogy Isten Fia közénk jött, ami azért jó, azért örömteli, mert megkeresni jött és hazavinni.
A világot ma is teleharsogja mindenféle hang: az üzletek hangszórói, a sok reklám, ami bíztat, hogy „ezt vegyük meg”, „ez kell nekünk”; itt vannak az arcunkba tolva a politikai harcok; itt van a nem is olyan távoli háború hangja is. Sok a bizonytalanság, a félelem, míg mások „pörögnek ezerrel”.
Én viszont arra biztatok mindenkit, hogy ebben az idei ünnepben nyissa ki a fülét a Pásztor hangjára, aki ma is keres és hív. Hívja ennek a kis írásnak az olvasóit is, azokat is, akik nem érzik magukat elveszettnek, pedig valójában azok! Engedjük, hogy megszólítson, hogy először vagy újra elvezessen Istenhez és az ő népéhez, hogy megismerjük egyre jobban azt az egyedülálló, kiolthatatlan szívbeli örömöt, amit csak Ő tud megadni! Ha meghalljuk a hangját, ne forduljunk el tőle, hanem induljunk el felé! Mert…
„az Emberfia azért jött, hogy megkeresse, ami elveszett.”
Áldott adventi készülődést és boldog karácsonyt!
Dombóvár, 2024. december 3.
Sípos Előd Zoltán református lelkipásztor
Kérdésed merült föl valamivel kapcsolatban? Elmondanád a véleményed? Írj nekünk, válaszolunk! Üzenetedet senki nem fogja látni, csak mi!