A Szentek Szentje az ókori jeruzsálemi templom középpontja volt. Mindössze néhány négyzetméter nagyságú, üres, ablaktalan helyiség. Korábban itt tárolták a frigyládát, amely Izrael Istenének földi trónját szimbolizálta. Noha a frigyláda már rég nem volt ott, de mégis ez volt az a hely, ahol a földi ember a legközelebb lehetett Istenhez. Egyszerű halandó ide nem léphetett be, még csak nem is láthatta, hiszen ez a hely volt a legszentebb, ahogy Isten is az. A kíváncsi szemek elől vastag kárpit védte a Szentek Szentjét, amely, mint ruha fedte el Isten trónjának helyét. Amikor Jézus a kereszten meghalt, ez a vastag kárpit kettéhasadt.
Manapság az emberek fekete ruhát hordanak, ha gyászolnak. A bibliai időkben azonban nem a ruha színe, hanem annak állapota utalt a gyászoló bánatára. Aki elveszítette családtagját, megszaggatta felsőruháját, ezzel fejezte ki azt a fájdalmat, amelyet érzett. Amikor Jézus meghalt a kereszten, az Isten trónját körülvevő vastag kárpit szétszakadt.
Mindent felülmúló, földöntúli gyász! Isten nem érzéketlen bíró, aki keresztre adta Jézust, mert megsértette az emberi bűn, és elégtételt követelt. Isten fájdalmas árat fizetett azért, hogy megváltsa a világot. Egyszülött Fiát adta, hogy mi, emberek örök életet nyerhessünk Általa. A kárpit szétszakadása ugyanakkor azt is jelentette, hogy Jézus Krisztus halálával a benne hívők számára szabad út nyílt az élő, szent Istenhez.
(Markus Wäsch nyomán)
