Véleményem szerint kevés olyan fejezet van a Bibliában, amely egyértelműbben dokumentálja nyitottságát és megbízhatóságát, mint Jónás könyvének negyedik fejezete. Jónás először megbukott (1. fejezet), Isten új esélyt ad neki (2. fejezet), majd Jónás sikeresen végzi munkáját (3. fejezet). Jó lezárása egy kerek történetnek. Ám a 4. fejezet leírja, hogy Jónás nem elégedett, hanem dühös: Isten második esélyt ad ezeknek a hírhedt asszíroknak, akik élve nyúzták meg foglyaikat, és akik elrabolták és rabszolgává tették a zsidó nép nagy részét! Jónás akár otthon is maradhatott volna, ha Isten ilyen irgalmas, nagy türelmű és kegyelmes. Annyira fel van háborodva, hogy Isten arcába kiáltja: „Igen, jogosan vagyok dühös!”
Itt kiderül, mennyiben különbözik az emberi szív – még az Istent szolgáló emberé is – Isten szívétől: Jónás maga is profitált abból, hogy Isten kegyes és irgalmas, különben már nem élne. Ezt nyilván már elfelejtette, mert most mégis szemrehányást tesz Istenének éppen ezekért a tulajdonságokért! Ez olyanfajta büszkeséget tár fel, amelyet mind jól ismerünk: lehet, hogy nagy a bűnöm, de legalább nem vagyok olyan rossz, mint ez vagy az! Könnyen elfelejtjük, hogy egyetlen bűn sem lehet elég súlyos, és bűnbánat elég őszinte ahhoz képest milyen nagy Isten kegyelme! Megváltási ajánlata nincs korlátozva: a kor egyik legnagyobb városának is elegendő, amelynek minden egyes lakójával törődik Isten.
Szerző: Marcus Majonica (lebenistmehr.de)
