Ha ez az oldal üresen maradna, szemléltetné, amitől néha szenvedünk: nincs mit mondanom; nincs mit adnom; nincs késztetés, sem ötletek. Ajándéktasakom alján épphogy zörög valami apróság. Be is vallom: tessék, egy kis semmiség…!
A markolás velünk született képesség, magzatkorban kialakuló reflex. Az első fél évben természetes, de később is kiváltható. Ha valamivel megcsiklandozzuk, megérintjük a kisgyermek tenyerét, azonnal megmarkolja. Valljuk be: egész életünkben hajlunk arra, hogy kapaszkodónak véljük a legközelebbi tárgyat vagy lényt, amikor elbizonytalanodunk. A tenyerünk biztonságot és értéket keres, ösztönösen vagy tudatosan. E naptárat kiadó alapítvány egyik honlapja, a „valamikell.hu” is erre az ősi vágyunkra utal. Azt sugallja: helyes, ha így érzel. A nem múló hiányérzeted azt jelzi: létezik, amit keresel!
„…nem lehet csak a … célszerűnek élni… valami fölösleges is kell az élethez, valami rikitó és csillogó,… ha még olyan olcsó szépség is. Valami kell, ha más nem, egy hatásos képeslap… Ilyenek vagyunk.” – írja Márai Sándor. Isten szaván, a Biblián tájékozódva bátran feljebb emelhetjük a lécet: olyan valami kell, ami megtart, maradandó, ami nem függ tőlem. Olyan, amely nem csak a fogóreflexemet indítja be. Elmémet és szívemet is szükségszerűen döntés elé állítja, viszont stabilnak bizonyul.
Sok vád éri a keresztyéneket, mert „kapaszkodót” keresnek. „A bátor ember boldogul egyedül is – mondja emberünk-, hisz nincs fölöttünk Isten, csak a semmi!” Büszkén megragadja a láthatót, ami egyszer semmivé válik, és állítja: az ám a valami! Fogja egyre görcsösebben, hogy nincs más, nincs, aki megtartson, körömfehéredésig ragaszkodik hozzá, és nem gondol a pillanatra, amikor kiderül: De VAN! Az igazi segítség az, ami nem múlik a mi kezünk erején. Aki minden bizalmát belehelyezte abba, ami semmivé foszlik, és most süllyed, nyúljon Valakiért! Ragadja meg Istent és az Ő kinyújtott kezét: Jézust. Nem baj, ha nem jól teszi, ha suta és gyenge még. Nem a hit ment meg, hanem az Úr, aki felé a hit kezével nyúlunk. Ezentúl már csak egyetlen „semmi” marad, amit erősen meg kell ragadnunk. Az ígéretet, hogy „SEMMI nem választ el Isten szeretetetétől.„
….meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, … sem semmi más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől…
(Pál levele a rómaiakhoz 8, 38-39)
Kérdésed merült föl valamivel kapcsolatban? Elmondanád a véleményed? Írj nekünk, válaszolunk! Üzenetedet senki nem fogja látni, csak mi!