Isten teremtett világa körülvesz bennünket, bármerre is járunk
Sokszor meg se fordul a fejünkben, hogy egy átlagosnak vélt madárfaj vagy legyen az bármilyen állat, milyen természetfeletti képességekkel bírhat. Természetfelettinek, hétköznapi értelemben véve képtelenségnek gondoltuk egészen addig, amíg a természettudósok a modern technikai eszközök segítségével fényt nem derítettek például a madárvonuláskor megtett távolságokra.
Megdöbbentő tények láttak napvilágot
A kutatóknak már korábban is feltűnt, hogy az amerikai pettyeslile gyakran megfordul a Hawaii-szigeteken, ahová az óceán felett 5-6 ezer kilométert kell repülnie, amíg eléri a szárazföldet. Ez nagyon komoly teljesítménynek tűnt, figyelembe véve azt is, hogy a madaraknak pontosan tudniuk kellett, hogy merre tartanak. Az első igazi szenzáció viszont akkor látott napvilágot, amikor új-zélandi kutatók 2007-ben jeladókat szereltek több kis goda hátára.
Az egyik ilyen madár – nevezetesen az E7 jelű – Új-Zélandról először Kínába, a Sárga-tenger partvidékére repült, 10200 km-t megtéve, majd onnan további 7400 km-t Alaszkába, hogy ott költse ki a tojásait. Alaszkából visszafelé azonban már egyhuzamban, közvetlenül Új-Zélandra repült, 11680 km távolságra. Az új rekordot 2020-ban állította fel egy 4BBRW jelzésű kis goda ugyanezen az útvonalon. Több mint 12000 km-t repült szintén egyhuzamban, 8 nap és 12 órán keresztül, közel 60 km/h átlagsebességgel. Ezek a madarak így vándorolnak évről évre. Megtették már korábban is ezt az utat anélkül, hogy tudomásunk lett volna róla. Van olyan egyed, ami évek óta napra pontosan ugyanakkor indul útnak.
Ezek a tények sok új kérdést vetnek fel
Egyrészt hogyan bírják fizikailag ezt a megterhelést alvás, pihenés és táplálkozás nélkül, másrészt honnan tudják, hogy merre tartanak? A hatalmas óceán felületén nincsenek támpontok és nincs lehetőség pihenésre, élelemszerzésre. A madarak azonban minden évben pontosan tudják, hogy mire vállalkoznak. Nekünk nem kell tovább keresnünk a választ, hogyan képesek erre, hiszen tudjuk: Isten így alkotta meg őket. Tökéletes aerodinamikus testtel, belső navigációs rendszerrel és kitartóan erős fizikummal áldotta meg ezeket a galamb méretű madarakat. Nem kell mást tennünk, mint rácsodálkozni Istennek eme remekművére, és eszünkbe juthatnak Jézus szavai az evangéliumból: „öt verebet adnak két fillérért, de Isten egyről sem feledkezik meg közülük. Nektek pedig még a hajatok szála is mind számon van tartva. Ne féljetek, ti sok verébnél értékesebbek vagytok!”Lukács evangéliuma 12:6-7
A kis goda– ritka vonulóként – időnként Magyarországon is megfigyelhető. 2022 őszén Balatonfenyves kikötőjénél több héten keresztül látható volt egy idei fészekből származó, rendkívül szelíd egyede. Reggeltől estig folyamatosan táplálkozott a part mentén, hosszú csőrével szurkálva az iszapot. Hozzánk legközelebb az északi tundrákon fészkelnek, és talán itt, nálunk találkoznak először emberrel, emiatt viselkednek ennyire bizalmasan.
Isten sajátos humora, hogy megalkot természetfeletti képességgel rendelkező állatokat, amire aztán felhívja a figyelmünket. A kérdés az, hogy rá tudunk-e csodálkozni, meglátjuk-e benne magát a Teremtőt, eszünkbe juttatva az igeverset, hogy Istennek még a madarakra is gondja van. Vagy továbblépünk, elismerve azt a tényt, hogy a tudomány még mindig keresi a választ a madárvonulás rejtelmeire.
Amikor a balatonfenyvesi móló parti szikláin ülve figyeltem és fényképeztem a néha közvetlen közelemben sétáló madarat, azon tűnődtem, hogy lám, Isten egyik csodája itt van előttem. Egy a sok ezerből. A világ dolgai sokszor elkeseríthetnek bennünket, de Isten gondoskodik róla, hogy létezésének látható jelét mindig előttünk hagyja, még ha sokszor nem is úgy, ahogy azt mi szeretnénk. A csodák körbevesznek. Pál apostol így fogalmazza meg egyik levelében: „Isten örök hatalma és isteni természete ugyan emberi szemmel nem látható, de mégis világosan érzékelhető és megérthető, mert a világ teremtése óta mindenki láthatja és tanulmányozhatja Isten teremtményeit.” Róma 1,20 (egyszerű fordítás)
Képek és szöveg: Nehézy László
A cikk a szerző jóvoltából itt is, és a Vetés és aratás újság hasábjain is megjelenik.
Kívánjuk, hogy Isten áldása kísérje az ottani olvasókat is!
Kérdésed merült föl valamivel kapcsolatban? Elmondanád a véleményed? Írj nekünk, válaszolunk! Üzenetedet senki nem fogja látni, csak mi!